Általános szerződési feltételek
Tájékoztatjuk, hogy a libio.hu domain alatt működő webáruház (továbbiakban: Webáruház) használatával elfogadja a jelen Általános Szerződési Feltételekben (továbbiakban ÁSZF) foglalt rendelkezéseket. Kérjük, hogy kizárólag akkor használja tovább a Webáruházat, ha a jelen felhasználási feltételeket megismerte, és azt maradéktalanul elfogadja.
Zsenits Ákos E.V. a Webáruház üzemeltetőjeként (a továbbiakban: Üzemeltető) a jelen ÁSZF rendelkezéseit, a forgalmazott termékek körét, vételárát, határidőket, stb. szabadon megváltoztathatja. A változás a Webáruház honlapján történt megjelenítés időpontjától hatályos. Bármely vásárlónak, aki nem ért egyet a szabályok módosításával, fel kell hagynia a vásárlással. A változtatások a már korábban létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.
1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1.1. A jelen ÁSZF rendelkezései az Üzemeltető és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Felhasználó között létrejövő jogviszony általános feltételeit szabályozzák. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdéseket illetően a mindenkor hatályos magyar jogszabályok irányadóak, így különösen: az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII tv., az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv.; az 2013. évi V. tv. a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: új Ptk.); a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999 (II.5.) kormányrendelet; rendelkezései külön kikötés nélkül is irányadóak.
Az ÁSZF célja, hogy: részletesen szabályozza a Webáruház-szolgáltatásai és annak igénybevételével kapcsolatos feltételeket; az Üzemeltető és a Felhasználó/megrendelő szerződéses jogait és kötelezettségeit; és egyéb, a Webáruház-szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket.
1.2. Az Üzemeltető cégadatai és elérhetőségei az alábbiak:
Cégnév | LiBio – Zsenits Ákos E.V. 57559445
Székhely, levelezési cím | 8074 Csókakő, Gábor Andor u. 10
E-mail | liibio.office@gmail.com
Telefon | +36 30 490 4588
Nyílvántartási szám | 57559445
Nyilvántartást vezető bíróság | Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Adószám | 59515393-1-27
Szerződés nyelve | magyar, a szerződést az üzemeltető iktatja
1.3. Az Üzemeltető tárhelyszolgáltatójának adatai és elérhetőségei az alábbiak:
Cégnév | Websupport Magyarország Kft.
Adószám | 25138205-2-41
Telefon | +36 1 700 2254
E-mail | info@tmhosting.hu
Székhely | 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22
1.4. A Webáruház megtekintésével és a regisztrációval, illetve a vásárlással (az itt felsorolt magatartások bármelyikével) a jelen ÁSZF szerinti szerződés jön létre az Üzemeltető és a Webáruház felhasználója között. A Webáruház felhasználója (a továbbiakban: Felhasználó) köteles elfogadni a jelen ÁSZF feltételeit, ellenkező esetben az oldalt nem használhatja, a Webáruházban vásárlást nem eszközölhetsz.
1.5. A Webáruház használata, valamint a Webáruház által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatszolgáltatás a Felhasználó részéről önkéntes alapon történik, és az adatokat az Üzemeltető csak a szolgáltatás megfelelő nyújtásához szükséges mértékben, a weboldalon található Adatvédelmi nyilatkozatban meghatározottaknak megfelelően használja fel.
1.6. A jelen ÁSZF alapján az Üzemeltető a Webáruház-szolgáltatást kizárólag Magyarország területére irányuló szolgáltatásként nyújtja és kizárólag a Webáruház internetes oldalán keresztül leadott, szállítási címként Magyarország területére címzett megrendeléseket fogadja el. Magyarország területén kívüli postai, illetve egyéb címre történő szállítás lehetőségét az Üzemeltető kizárja. Minden ilyen megrendelés – függetlenül a külföldről történő regisztráció és rendelés fennállásának lehetőségétől – érvénytelennek minősül és automatikusan törlésre kerül.
1.7. Az Üzemeltető a jelen ÁSZF rendelkezéseit, a forgalmazott termékek körét, vételárát, határidőket, stb. szabadon megváltoztathatja. Az Üzemeltetőnek az adott termék adott áron történő eladására vonatkozó kötelezettsége a termék árának a Webáruházban közzétett megváltoztatásáig áll fenn. A változás a Webáruház honlapján történt megjelenítés időpontjától hatályos. Bármely vásárlónak, aki nem ért egyet a szabályok módosításával, fel kell hagynia a vásárlással. A változtatások a már korábban létrejött szerződéseket nem érintik.
2. A VÁSÁRLÁS MENETE, A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE
2.1. Az oldal megtekintésével létrejött szerződéses jogviszony mellett a Webáruházban történő vásárlás esetén szállítási (adásvételi) szerződés jön létre a Felhasználó, mint vevő és az Üzemeltető, mint eladó között, amely jogviszonyra a megrendelés és visszaigazolás, valamint a jelen ÁSZF rendelkezései egyaránt irányadók. A Webáruház 10 napon belül elfogadja a vásárló megrendelését, ennek hiányában a vásárló mentesül vételi ajánlati kötöttsége alól. A rendelés leadását követően küldött „visszaigazoló email” egy automatikusan küldött jelzés, az nem tekinthető a jelen pont szerinti elfogadásnak.
2.2. Az adásvételi szerződés feltételeit a megrendelés elküldésével a vásárló elfogadja. A szerződés a megrendelés teljes körű kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően az alábbiak szerint jön létre:
2.2.1. Az Üzemeltető által küldött azon tájékoztató e-mail kézhezvételekor, amelyben értesíti a Felhasználót a csomag futárszolgálatnak történő átadásáról, a szállítás, illetve a személyes átvétel várható időpontjáról. (Ez nem a vásárlást követő pár percen belül kapott automatikus visszaigazoló e-mail, amely mindössze arról tájékoztatja a vásárlót, hogy a megrendelése technikailag rögzítve lett.)
A fentiek szerinti tájékoztató e-mailekkel a 45/2014.(II. 26.) Korm. rendelet szerinti „távollévők között kötött szerződés” jön létre a Felhasználó (mint Vevő) és az Üzemeltető között.
2.3. A megrendeléseket a Webáruház automatikusan tárolja elektronikus formában, ezeket a vásárló később visszanézheti. Felek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően megállapodnak, hogy a Webáruházban eszközölt megrendelés útján létrejött szerződés írásban megkötöttnek minősül, a szerződés magyar nyelven jön létre, és arra Magyarország joga irányadó. A szerződésre a jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak. Kérés esetén a megrendelésről a megrendelés azonosítójának ismeretében az Üzemeltető másolatot küld elektronikus formában.
2.4. Tekintettel arra, hogy a szerződés írásban megkötött szerződésnek minősül, a Felek megállapodnak, hogy az Üzemeltető, valamint a Felhasználó közötti, a Felhasználó regisztrációs vagy megrendelési adatai között szereplő email címen történő kommunikáció írásbeli kommunikációnak minősül.
2.5. A megrendelésre vonatkozó e-mailen történő visszaigazolás az Üzemeltető és a Felhasználó között létrejött szerződés tartalmát képezi, és annak e-mailen történő megküldése eleget tesz a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 18. § szerinti „írásbeli megerősítés” követelményének. Kérjük, hogy e dokumentumokat olvassa el, és őrizze meg! Kérdése esetén lépjen kapcsolatba a Webáruházzal!
2.6. A megrendelések leadása a Webáruház online felületén lehetséges. A Webáruházban tett megrendelést az Üzemeletető csak akkor tudja befogadni és teljesíteni, ha a vásárló a regisztrációs és vásárlási oldalon található mezőket maradéktalanul és helyesen kitölti. Ennek elmulasztásából eredő károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai problémákért a Webáruház felelősséget nem vállal. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott címzési vagy más adatok, információk esetén felmerülő szállítási vagy egyéb többletköltség a vásárlót terheli.
2.7. Adatbeviteli hibák javításának technikai lehetőségei: az adatbeviteli hibák javítására illetve a megrendelés elküldését követően észlelt adatbeviteli hiba esetén ezt haladéktalanul jelezni kell a fentiekben megjelölt e-mail címen.
2.8. A Webáruházban böngészve a kiválasztott, megvásárolni kívánt terméket a saját oldalán a darabszám kiválasztását követően, illetve a szállítási és fizetési módot kiválasztva, majd a számlázási adatok megadását és az adat ellenőrzést követően lehet a rendelést véglegesíteni és elküldeni. a „Megrendelem” gombra klikkelve.
2.9. Felhívjuk a figyelmet, hogy minden egyes véglegesített megrendelést a Webáruház rendszere külön megrendelésként kezel, így előfordulhat, hogy az egymás után közvetlenül, azonos vásárlónak és címre leadott megrendelések is külön csomagban kerülnek kiszállításra, amely esetben a szállítási díj is minden megrendelésnél külön felszámításra kerül. Ha már leadta megrendelését, de a csomagot újabb termékekkel bővíteni szeretné, úgy haladéktalanul lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgálattal, így – a megrendelés státuszától függően, azaz a csomag futárszolgálatnak történő átadását megelőzően – még módosítható a megrendelés.
2.10. Az oldalon feltüntettet árak minden esetben az ÁFÁ-val növelt bruttó árak, kivéve, ha az ÁFA külön feltüntetésre kerül. A bruttó árak tartalmazzák a vásárláskor hatályos jogszabályokban az adott termékkör tekintetében meghatározott mértékű általános forgalmi adót. A Webáruházban feltüntetett árak visszavonásig vagy megváltoztatásig érvényesek. A Webáruházban szereplő termékképek tájékoztató jellegűek és a valóságtól eltérhetnek.
2.11. Az Üzemeltető a jelen ÁSZF-ben és a megrendelés visszaigazolásában szereplő feltételek szerint köteles a Felhasználó által megrendelt termékeket a megrendelésben megjelölt szállítási címre eljuttatni.
2.12. A Felhasználó köteles a terméket a megrendeléskor megadott címen átvenni, valamint a kiszállítással egyidejűleg, vagy azt megelőzően a termék vételárát és a feltüntetett járulékos költségeket (például szállítás, utánvétkezelés díja) a jelen ÁSZF-ben szereplő feltételek szerint megfizetni.
2.13. Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy egyes megrendeléseket ne fogadjon el, ebben az esetben nem jön létre szerződés a Felek között. Az Üzemeltető továbbá jogosult indokolás nélkül elállni a szerződésektől, ebben az esetben a már megfizetett vételárat haladéktalanul visszafizeti a Felhasználó részére.
2.14. Fizetési módok
A megrendelt termékek vételárát és az esetleges járulékos költségeket (amelyek minden esetben feltüntetésre kerülnek a megrendeléskor) a vásárló előzetes, Üzemeltető bankszámlájára történő átutalással, illetve a futárnak történő fizetéssel teljesítheti (Utánvét).
2.15. Átvételi módok
2.15.1.1. A megrendelt termékeket az Üzemeltető futárszolgálat útján történő kiszállítással juttatja el a megadott címre.
2.15.1.2. Futárszolgálattal történő kiszállításra a megrendelés ellenértékének az Üzemeltető bankszámlájára történő előzetes átutalás, vagy utánvétes fizetés esetén van lehetőség. A várható szállítási napról a vásárló e-mailben vagy telefonon kap értesítést. A kiszállítást futárszolgálat végzi. Az utánvétes fizetés készpénzben, vagy bankkártyával lehetséges.
2.15.1.3. A rendeléseket a Webáruház általában 5 munkanapon belül tudja teljesíteni, a termékeket feladni, amennyiben az adott termék raktáron van. A Webáruház törekszik a szállítási határidő betartására, azonban nem felel azért, ha ezen szokásos szállítási idő nem tartható. Az esetleges késedelem esetén a Webáruház törekszik, de nem köteles a vásárlót értesíteni.
2.16. A vevő köteles a kiszállítás (vagy személyes átvétel) időpontjában a csomag sértetlenségét, a termékek darabszámát ellenőrizni, és az átvételi elismervényt aláírni. Sérült csomagolás esetén a helyszínen jegyzőkönyvben kell rögzíteni a hibát. Ajánlott a termék sértetlenségét is az átvételkor ellenőrizni, és mennyiségi hiány vagy sérült termék esetén a helyszínen jegyzőkönyvben rögzíteni a hiányt vagy hibákat. A nem sértetlen csomagolású terméket a vásárló csak saját felelősségére veheti át. A jegyzőkönyv felvételének hiányában távollévők között kötött szerződések esetén irányadó elállási jog gyakorlására, mennyiségi kifogásra, továbbá sérült termék miatti szavatossági igények érvényesítésére a lehetőségek korlátozottak. Mennyiségi, illetve sérültség miatti reklamáció akkor fogadható el aggálytalanul, ha a csomag felbontásáról videofelvétel készül, amelyen jó minőségben, egyértelműen látszik, hogy a csomag a felvétel indulásakor bontatlan volt (a csomag minden oldala felvételre kerül), és a felvétel vágatlanul rögzíti a csomag teljes tartalmát.
2.17. Amennyiben a kiszállítás során a csomag átvétele sikertelen, ennek tényéről a szállító értesítést hagy, majd egy további alkalommal ismét kísérletet tesz a csomag kiszállítására. A kiszállítás munkanaponként 8-17 óra között történik. A vásárló köteles olyan szállítási címet és telefonszámot megadni, ahol a fenti időintervallumban elérhető.
Tájékoztatás az át nem vett utánvétes megrendelésekkel kapcsolatban
Felhívjuk figyelmét, hogy az utánvétes csomagok átvételének megtagadása nem egyenlő a szerződéstől való elállás jogával. Amennyiben sikertelen a futárszolgálat által három alkalommal megkísérelt utánvétes csomag átadás vagy amennyiben átvételipontokon nem veszi át a csomagját a megadott időben, Ön a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján létrejött, a távollévők közötti szerződést megszegi, ami által webáruházunknak kára keletkezik, melynek megtérítése jogos követelésünk. A felmerülő költségeket (oda-vissza szállítási díj, csomagolási díj, kezelési költség) köteles Zsenits Ákos E.V. számára 8 napon belül megtéríteni.
3. KELLÉKSZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS, TERMÉKSZAVATOSSÁG
3.1. A Webáruházban vásárolt egyes termékekre kötelező jótállás nem vonatozik.
3.2. A Felhasználó az Üzemeltető hibás teljesítése esetén az Üzemeltetővel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. A hibás terméket a vásárló saját költségére vagy személyesen köteles az Üzemeltető ügyfélszolgálati címére eljuttatni. Az ügyfélszolgálat utánvétes csomagot nem vesz át. A szavatossági igény az Üzemeltetővel szemben érvényesíthető.
3.3. A vásárló – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kicserélést. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Üzemeltető költségére a vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Üzemeltető adott okot.
3.4. A vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a vásárló köteles figyelembe venni, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Üzemeltető nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
3.5. A termék hibája esetén a vásárló – választása szerint – a fenti (3.2) – (3.4) pontokban meghatározott kellékszavatossági joga helyett termékszavatossági igényt is érvényesíthet. Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
3.6. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényt a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével ezen igényérvényesítési jogosultságát elvész.
3.7. Termékszavatossági igény kizárólag az Üzemeltetővel szemben gyakorolható. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.
3.8. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
3.9. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
3.10. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem lehet érvényesíteni. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
3.11. Amennyiben a hibásként megjelölt termék nem rendelkezik a hibával, és a bevizsgálás alatt más hiba sem válik felismerhetővé, úgy a Webáruházat szavatossági kötelezettség nem terheli, a terméket nem cseréli, és vételárát nem térít vissza. A vásárló jogosult ugyanakkor ilyen esetben is a terméket személyesen átvenni, vagy kérni annak saját költségén történő újbóli kiszállítását.
4. A VÁSÁRLÁSTÓL VALÓ ELÁLLÁS JOGA
FIZIKAI TERMÉKEK ESETÉN:
4.1. A Webáruház vásárlóit megilleti a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerinti elállási jog, amelyet a fizikaitermékek kézhezvételét követő 14 napon belül lehet gyakorolni.
4.2. Írásban történő elállás esetén határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a vásárló elállási nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. Az elállás az itt megjelölt feltételekkel gyakorolható.
4.3. Elállás esetén a termék bontatlan állapotban érkezhet vissza Webáruházhoz. Utánvéttel visszaküldött terméket a Webáruház nem vesz át.
4.4. A Webáruházban kizárólag sérülésmentes vagy a rendeltetésszerű használatot meg nem haladóan használt és tiszta termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló részére megtéríteni. A Webáruház követelheti a fogyasztótól a termékek nem rendeltetésszerű használatából vagy nem megfelelő visszaszolgáltatásából eredő kárai megtérítését.
4.5. Elállásra vonatkozó igényt a vásárló e-mailben, postai úton írásban vagy személyesen jelentheti be.
4.6. Az idézett jogszabályon alapuló elállást nem kell megindokolni.
4.7. Elállás esetén a termék visszajuttatásának költségei a vásárlót terhelik. A vásárlót ezen felül egyéb költség nem terheli. A vásárló a terméket az elállásra vonatkozó jognyilatkozata közlését követő 14 napon belül köteles visszajuttatni az Üzemeltetőnek, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy az elállási jogát a továbbiakban nem kívánja gyakorolni.
4.8. A termék ellenértékét, valamint a szállítási költséget (ha felszámításra került) legkésőbb a termék Üzemeltetőhöz való megérkezést követő 14 napon belül utalja vissza a vásárló által megadott bankszámlaszámra. A visszatérítés vonatkozik a termék vásárló részére történő kiszállítási költségekre is, kivéve, ha az elállással érintett termékkel együtt más olyan termék is kiszállításra került, amely tekintetében a vásárló nem élt elállási jogával. Üzemeltető a vételárat a termék visszaszolgáltatásáig visszatarthatja.
4.9. A visszaküldött termék Webáruház részére történő visszajuttatásának költségei a vásárlót terhelik. Amennyiben a vásárló nem a jelen ÁSZF és a jogszabályok szerint közli és gyakorolja elállási jogát vagy elállási jogot a fent meghatározott okokból nem közölhet, úgy a Webáruház a vételárat nem téríti vissza, azonban – előzetes egyeztetést követően – mód van a termék visszaküldésére a vásárló részére. Ennek az újbóli kiszállításnak a költségei a vásárlót terhelik.
4.10. Amennyiben egy megrendelés több tételre vonatkozott és az elállás nem terjed ki valamennyi termékre, úgy az Üzemeltető nem téríti vissza a kiszállítás díját.
4.11. Amennyiben kérdése merült fel az elállási jog gyakorlásával kapcsolatban, úgy további tájékoztatásért keresse ügyfélszolgálatunkat! Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szövegét itt olvashatja.
Fogyasztót a következő esetekben nem illeti meg az elállási jog:
Eladónak nem áll módjában sem jegyet visszaváltani, sem a vásárlás értékét visszatéríteni.
A rendezvénybelépők és tréningek megvásárlásával a Vásárló a tranzakciót teljesítettnek tekinti (a saját nyomtatású, valamint személyes átvétellel igényelt jegyek). A Vásárló a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésének l) pontjának értelmében elállási jogot a vásárlást követően nem gyakorolhat, tekintettel arra, hogy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatás egy meghatározott időpontra vagy idősávra szól.
Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Szolgáltató, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Fogyasztó személyére szabtak;
Olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel.
5. A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA
5.1. A Webáruházban előfordulhatnak elírások, így téves ármegjelölések, a közzétett adatokért az Üzemeltető nem vállal felelősséget, fenntartja a jogot, hogy ilyen esetben ne fogadja el a megrendelést és ne kössön szerződést, illetőleg a szerződés megkötése esetén attól elálljon.
5.2. Az egyes termékek színeit a felhasználó számítógépe a valóságtól eltérően jelenítheti meg, így a színek teljes egyezőségéért az Üzemeltető felelősséget nem vállal.
5.3. A Webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra.
5.4. A Webáruház semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt pontokban foglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be:
Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása. Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza a Webáruház akadálytalan működését és a vásárlást.
Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon.
Bármely nem ajánlott vagy tértivevényes formában küldött levél – függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett –, de főleg bármilyen adat elvesztése. Bármely szoftver nem megfelelő működése. Bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei.
5.5. A Webáruház nem felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy közvetett kárért, ami a Webáruház áruházhoz való csatlakozás, a Webáruház megtekintése miatt következett be.
5.6. Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve Webáruházban történő közzétételéből eredő károkért. Az Üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.
6. SZERZŐI JOG
6.1. A Weboldalon található valamennyi tartalom (szöveg, cikk, termékismertető, tájékoztató, jelen ÁSZF., ábra, védjegy, kép, más információ illetve adat) szerzői jogai – eltérő rendelkezés hiányában – térbeli és időbeli korlátozás nélkül a Webáruház üzemeltetőjét illetik meg, ezeket a jogokat az Üzemeltető fenntartja. Különösen tilos a Webáruházból letöltött tartalmat a Webáruházban történő vásárlástól eltérő célra felhasználni, ezeket átdolgozni, másolni, stb. A Webáruház szerzői és egyéb jogainak megsértése vagy e szerződés megszegése esetén azonnal jogi eljárást kezdeményez a jogsértővel szemben. A Webáruház használatával a felhasználó elfogadja, hogy az oldal tartalmának másolása vagy az itt meghatározott céltól eltérő felhasználása akkor is jogsértésnek minősül (jelen ÁSZF megszegésének), ha az esetleg nem állna szerzői jogi oltalom alatt. Minden ilyen jogsértés esetén a Felhasználó elfogadja, hogy legalább 50.000 forint kötbért köteles fizetni az Üzemeltetőnek, a kár mértékének külön bizonyítása nélkül is.
6.2. Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy bíróságok vagy hatóságok előtt eljárást kezdeményezzen minden olyan személy ellen, aki a Webáruház használatával (ideértve a vásárlást is) jogsértést követ el, illetve arra kísérletet tesz. Az Üzemeltető nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely felhasználó vagy vásárló rovására elkövetett jogsértés miatt.
6.3. Bármilyen, az oldal használatával vagy az oldallal kapcsolatos jogsértés, vagy az Üzemeltetőt ért érdeksérelem esetén az Üzemeltető jogosult a Felhasználó regisztrációját azonnali hatállyal felfüggeszteni, személyes és egyéb adatait valamint regisztrációját törölni. Az adatok a jogsértéssel vagy érdeksérelemmel kapcsolatos eljárások céljából továbbra is kezelhetők. A fenti lépésekről az Üzemeltető nem köteles értesíteni a Felhasználót.
6.4. A Webáruház vagy annak bármely része más domainen például keretes alkalmazásként – mintegy saját oldalainak részeként – történő megjelenítése kizárólag előzetes írásos engedély esetén lehetséges.
6.5. Az a weboldal, amelyen a Webáruházra mutató link elhelyezésre kerül, nem keltheti azt a benyomást, hogy a Webáruház üzemeltetője javasolja, támogatja az adott oldalon forgalmazott vagy kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását. A linkelő weboldal nem tartalmazhat valótlan információt a Webáruház valamint a linkelő weboldal között fennálló jogviszonyról és a Webáruházról. A Webáruház minden rá mutató hivatkozás alkalmazása ellen fellép, amely árt a Webáruház hírnevének és érdekeinek.
7. HÍRLEVÉL
7.1. A Felhasználó nevének, e-mail címének megadásával regisztrációtól függetlenül feliratkozhat a Hírlevél fogadására. A Felhasználó adatai megadásakor szükséges, hogy elfogadja a Szolgáltató felhasználási feltételeit és adatvédelmi szabályzatát. A Hírlevélre történő feliratkozással a Felhasználó kifejezetten hozzájárul, hogy az általa megadott elektronikus elérhetőségre a Szolgáltató hírlevelet küldjön. A Hírlevél reklámot is tartalmazhat. A feliratkozás a Felhasználó valós adatait tartalmazó űrlap hiánytalan kitöltésével indul (név, e-mail cím megadása). A Szolgáltató a feliratkozáskor megadott e-mail címre értesítő levelet küld a feliratkozás tényéről. A Hírlevélre történő feliratkozással a Felhasználó egyidejűleg beleegyezik, hogy a Szolgáltató közvetlen üzletszerzési céllal megkeresse az általa megadott elérhetőségein saját vagy üzleti partnerei ajánlatával.
7.2. A hírlevélről a Felhasználó bármikor leiratkozhat.
8. PANASZÜGYINTÉZÉS
8.1. A panaszok bejelentésére, kapcsolattartásra használható cím, telefonszám, elektronikus levelezési cím a fentiekben került megjelölésre.
8.2. A vásárló panaszát szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban jelentheti be a Webáruház elérhetőségein. Nem minősül panasznak, ha a vásárló a Webáruház működésével, tevékenységével kapcsolatosan tájékoztatást, állásfoglalást kér.
8.3. A Webáruház a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, illetve ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Webáruház a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát a vásárlónak átadja, egyebekben pedig a következő pont szerint jár el.
8.4. Az írásbeli (ideértve az elektronikus úton) valamint telefonon tett panaszt a Webáruház – törvény eltérő rendelkezése hiányában – harminc napon belül írásban megválaszolja. Az ilyen módon előterjesztett panaszt a Webáruház egyedi azonosítószámmal látja el. A válaszhoz a Webáruház csatolja a panaszról felvett jegyzőkönyvet is. A rögzített panasznak tartalmaznia kell a panaszos nevét, címét, és a panasz leírását. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles, továbbá felhívja a vásárló figyelmét a jogorvoslati lehetőségekre. A válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A Webáruház által felvett jegyzőkönyv tartalmazza a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben fogyasztói szavatossági igény bejelentése esetében a 19/2014 (IV.29.) NGM. rendeletben előírt adatokat. Jogorvoslat: Fogyasztó jogosult továbbá békéltető testülethez fordulni. A Felhasználó lakóhelye szerint illetéke Békéltető Testületek listája és elérhetőségei innen tölthetők le.
9 EGYÉB RENDELKEZÉSEK
10. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK ELFOGADÁSA
A weboldal és Webáruház használatával Ön kijelenti, hogy a felhasználási feltételeket megértette, azokat tudomásul vette, és az oldal használatának feltételeként elfogadja.
Copyright LiBio© 2021 All rights reserved